2013. augusztus 3., szombat
Forbidden Fruit 8.
Aztán ismét felkeltem, de akkor már reggel volt.Onnan tudtam , hogy volt egy kis ablak a pincében és azon keresztül kicsit besütött a nap. De várjunk csak. Én látok, de a kezem meg se tudom mozdítani. Az meg van kötve... A francba.
*Zajok a pince másik sarkában*
Hirtelen oda fordítottam a fejem, és láttam, hogy apámat ráncigálják kifele a pincéből.
Nem mertem megszólalni, mert féltem a férfitől.
Majd pár percre rá bejött Bence, halkan odaosont mellém, fölém hajolt, utána óvatosan meg akart csókolni,
de nekem felkavarodott a gyomrom az előbb látottaktól,és elkapott a hányinger, sajnos nem tudtam uralkodni a testemen, így megtörtént aminek nem kellett volna. Nem említeném meg, mert nem szép. Csak ott ültem és vártam mi fog történni.Aztán Bence megint odajött hozzám..elpirult,mert szégyellte magát láttam rajta,hogy nehezen, de pórbálja elfojtani a nevetést..megint fölém hajolt..szinte éreztem ahogy kifújja a levegőt.Egyre gyorsabban szuszogott. Majd hirtelen mozdulattal az arcomba hányt.
Ezek után meg se tudtam szólalni. Egy kevés kenyérdarabka kúszott az orromba. Fulladoztam,mint amikor nem kapok levegőt. Ezt követően olyat láttam, amit soha nem fogok elfelejteni. Egyszer csak a semmiből, vagyis inkább a falból előmásztak ilyen kis szörnyecskék. Trollok voltak.
Ők is hánytak a falra, de úgy, hogy egy tengerpart jött létre a formából. Elég érdekes ez. Biztos megőrültem, de nem lehet ezt csak kitalálni.
Lehet az éhség miatt van.Vagyis várjunk csak, mióta vagyok én itt egyáltalán? Belezavarodtam mindenbe, semmibe se vagyok biztos.
Ezután egy koppanást hallottam mellettem. Odanéztem, majd egy kis emberkét láttam ott fetrengeni a kenyérdarabkákban egy nagy seprűvel a kezében, aki elkezdte seperni a nem odavaló dolgokat a földről.
Ránéztem, majd ő is rám, de nagyon megijedt ezért hozzám vágta a seprűt. Amint eltalált volna a seprű, úgy tűnt, mintha egy másik univerzumban lettem volna, sehol senki.
Majd hirtelen nyitódott az ajtó, és belépett valaki. Bence volt az. Ekkor ébredtem rá, hogy az előző esemény csak egy álom volt. Szerencsére. Nagyon megnyugodtam.
Egyre lassabban felém hajolt, nem tudtam mit akar, reméltem el akar oldozni, és végre vége lenne ennek a rémálomnak, de nem. Más terve volt. Egyre csak közeledett az arcomhoz, meg akart csókolni, de éreztem, hogy valami nincs rendbe velem.
Szédültem, fájt a hasam, majd amikor már majdnem megcsókolt, kiadtam magamból a haragom. Ezután Bence felrohant, az ajtót becsapta. Úristen, ezt nem álmodtam. Mit fog most csinálni Bence? Nem merek ezentúl a szemébe nézni, vajon mit gondol most rólam?!
2013. július 17., szerda
Forbidden Fruit 7.
De ekkor egy alak odafutott apámhoz és elráncigálta. Felismertem azt az embert. Őt láttam az előbb is. Ezek szerint biztos,hogy ő rabolta el. De akkor miért hagyta,hogy ott álldogáljon az utcán? Ez egyre furcsább.
Bence utánam rohant.
-Gyere menjünk innen! Még a végén minket is elrabolnak!
Meredten bámultam rá.
-Mi az,hogy menjünk innen? Inkább keressük meg őket! Az előbb láttam az apámat aki napok óta eltűnt....feltudod te ezt fogni? És most azt mondod,hogy húzzunk el?!
Bence is egyre furcsábban viselkedik- Mintha valami köze lenne a dologhoz. Nem értek már semmit. Hirtelen elsötétült előttem a világ,és annyit éreztem,hogy begyömöszölnek egy kocsiba.
-NEEE! Őt hagyd békén,kérlek!
-Fogd be a szád! Rájött az egészre. El kell tüntetnünk.
MI A FÉSZKES FENE FOLYIK ITT?! Ennyit még hallottam,aztán elájultam.
Egy koszos pincében ébredtem fel. Megvolt kötözve a kezem. Még mindig nem láttam. Nem tudtam megmozdulni. A félelem átjárta a testem.
Beleadtam mindent,hogy legyőzzem a félelmem és megtudjak szólalni. Hallottam,hogy valaki ott van velem.
Egy kósza kis hangot tudtam csak kinyögni.
- A...pa...
Meggyötört hang szólt vissza,úgy hallottam,hogy körülbelül 5 méterre lehet tőlem.
-Itt vagyok kicsim,semmi baj nem lesz.
Próbált megnyugtatni,de ismerhet már,hogy nem olyan típus vagyok akit könnyen megtudnának nyugtatni, de mégis olyan jó volt ismét hallani a hangját. Már nagyon hiányzott,azt se tudtam,hogy él-e még vagy már meghalt...
Ezek után könny szökött a szemembe és félénk hangon csak ennyit tudtam mondani:
-Apa,szeretlek!
-Éni is szeretlek!
Jött vissza a válasz.
Ahogy ezt kimondtam,majd választ kaptam rá picit megnyugodtam. De még mindig nem tudtam felfogni,hogy én hogyan kerültem ide.
Meg akartam szólalni,hogy végre beszélhessek apámmal,de több hang nem jött ki a torkomon,így magamban elkezdtem gondolkodni.
Ki lehet az a pasas,aki ott ólálkodott apám körül? Erre nem tudtam rájönni,úgyhogy inkább azon gondolkoztam,hogy miért vagyok itt.
Azt tudom,hogy apámhoz futottam oda,de volt még ott valaki akit ismertem.
Igen, aztán eszembe jutott,hogy Bence volt ott,de miért nem védett meg? Őt is elkaphatták? Remélem nem... Bár az utóbbi időben egyre furcsábban viselkedett.
Mielőtt itt ébredtem, az ő hangját hallottam
még, legalábbis nagyon hasonlított rá. Esetleg köze van a dologhoz? Az anyja is
eléggé furcsa természetű, múltkor is olyan furcsán mondta a kórházban, hogy
Bence jöjjön el velem a rendőrségre.
Lehet hülyeség volt ottmaradni és nem hallgatni Bencére, hogy menjünk el a helyszínről. De nem, gyorsan kivertem ezt a marhaságot a fejemből, mert akkor ki tudja, hogy mikor láthattam volna ismét apámat?
Szegény anya is a kórházban fekszik egyedül, amiatt amit én tettem vele, remélem Bori vigyázz rá, még akkor is, ha anyám ott fenyegetőzött a házuk előtt még annak ellenére is,hogy nem igazán kedvelem őt...
Elgondolkoztam a régi emlékeken, amiket anyáékkal átéltem. A sok közös programot, a sok vidámparkba járást, a felhőtlen jókedvet, minden szépet, ami csak az eszembe jutott akkor.
Lehet hülyeség volt ottmaradni és nem hallgatni Bencére, hogy menjünk el a helyszínről. De nem, gyorsan kivertem ezt a marhaságot a fejemből, mert akkor ki tudja, hogy mikor láthattam volna ismét apámat?
Szegény anya is a kórházban fekszik egyedül, amiatt amit én tettem vele, remélem Bori vigyázz rá, még akkor is, ha anyám ott fenyegetőzött a házuk előtt még annak ellenére is,hogy nem igazán kedvelem őt...
Elgondolkoztam a régi emlékeken, amiket anyáékkal átéltem. A sok közös programot, a sok vidámparkba járást, a felhőtlen jókedvet, minden szépet, ami csak az eszembe jutott akkor.
Fáztam.
Nagyon hideg van a pincében,nyirkos a levegő. Vajon megtalálnak majd
minket,vagy itt fogunk meghalni? Hova fogják temetni a holttesteket? Nem
szabadna ilyen borzalmas dolgokra gondolnom,de képtelen vagyok tiszta fejjel
nézni a dolgokat. A temérdeknyi emlék. A
sok buli a haverokkal. Miért érzem úgy,hogy nem lesz alkalmam megismételni
ezeket a jó dolgokat?
De nem értem magam. Mindig Bence jár a
fejemben,még ilyenkor is. Attól is tartok,hogy szerelmes lettem. Legalábbis
kezdek. Hisz még alig ismerem. Ráadásul olyan furcsán viselkedik. Nagyon rossz
előérzetem van. Nem is tudom, mihez kezdenék, ha kiderülne,hogy köze van ehhez.
De miért gondolok ilyenekre? Miét nem tudok benne teljesen megbízni? Kétségek
közt gyötrődöm. A kín felemészti a lelkem.
Több nap
telt el,és még mindig itt vagyunk apámmal. Habár mindennap eltűnik valahova.
Órákig egyedül vagyok. Még mindig nem látok semmit. Bekötözték a szemem.
Fogytam. Nem adnak enni és wc-zni is csak úgy mehetek el,hogy végig ott vannak
mellettem. Soha nem akartam,hogy ilyen történjen. Eddig csak filmekben láttam.
De most , én is átélem ezeket a borzalmas eseményeket.
Miért
nem keresnek minket? Anyával mi lehet? Bence miért nem segít? Tudom,hogy
utoljára hallottam még a hangját. Beszélt az elrablónkkal. Biztos tudja,merre
vagyunk. Akkor miért fél? Miért nem jön végre értünk? Talán megfenyegették,hogy
megölik? Lehet,hogy apámat már megölték. A szokottnál is tovább maradt el.
Ekkor
újra és újra lejátszódott bennem az elmúlt hetek eseménye. A balesetem amikor
majdnem meghaltam. Már másodjára kerültem halál közeli élménybe. A nap amikor
Bence betoppant az életünkbe. Az első közös programunk. Ezután apám eltűnése. A
pisztoly és a kórház. Minden olyan zavaros. Előbukkantak Bencéék és sorra jött
a balszerencse.
Nekem túl sok már. Ismét sírtam. Hiába várok a
megmentőre. Nem jön.
-Zsani
hallasz?
Ez meg mi volt? Már hallucinálok is? Nemnemnem.
Csak beképzeltem.
-Zsanii kérlek válaszolj!- szólt picit
hangosabban az az ismerős hang.
Csak nem? Lehet,hogy Bence?
- Kiszabadítalak titeket,már csak néhány napot
bírjatok ki ,kérlek! Mindent elmondok majd. Tudom,hogy megutálsz,de kérlek muszáj
lesz megértened.
Ez volt az utolsó mondat. Mégis mit akar
elmondani?Mit kell megértenem? Miért nem most szabadít ki minket? Talán igaz a
gyanúm, miszerint köze van a dologhoz? De miért segít akkor? A lelkiismerete
nem hagyja nyugodni?
Ez csak
tovább tetézte a dolgot. Nem bírtam épp ésszel felfogni azt, ami körülöttem
történik.
Émelyegtem majd néhány percen belül
elvesztettem az eszméletem.
Arra
tértem magamhoz,hogy apám keservesen próbál magamhoz téríteni.
- Lányom,ébredj! Hallasz engem?!
-Apa…-nyögtem ki.- itt volt Ben..ce..
Nem kaptam rá választ.
- Csak képzelted kicsim...mondta aggódóan apa.
-Elég legyen. Menj vissza a helyedre.- szólt rá
apámra egy hang.
Éreztem ahogy eltávolodik mellőlem. Teljesen
leblokkoltam.Nem bírtam gondolkodni már.A kimerültség miatt,nem sokkal
később,hogy magamhoz tértem el is aludtam.
2013. július 3., szerda
Forbidden Fruit 6.
A portához érve megkérdeztük,hogy merre találjuk anyát. Azt mondták a sürgősségin van.
Odarohantuk hozzá. Mire odaértünk az orvos végzett a vizsgálattal.
-Doktor úr,hogy van anya? Felébredt már?
-Sajnálom,de attól tartok egy ideig nem fog magához térni.
Megdermedtem...mégis mit tettem anyámmal?
-Mi baja lett?-kérdezte Bence. Látszott rajta,hogy komolyan érdekli,nemcsak a kedvemért játssza meg magát.
-Az ütés ereje nagyon erős volt,ezért kómába került. Valószínűleg nem lesz egy hétnél tovább komában.de azért természetesen megfigyelés alatt tartjuk.
Összeroppantam. Éreztem,hogy nem lett volna szabad megtennem. Az én hibámból kórházba került és kitudja mikor fog magához térni. Nem volt jogom ezt tenni. Elég lett volna,ha a bottal kiütöm a kezéből a pisztolyt és gyorsan megszerzem.
-Kérem ne aggódjanak. Mindent megteszünk azért,hogy felépüljön. Ez egy átmeneti állapot.-próbált megnyugtatni az orvos.
De hiába. Pontosan tudtam,hogy miattam van az egész.
-Gyere menjünk be.Doktor úr,bemehetünk?
-Természetesen. Egy másik hölgy is ott van vele.
-Ő az anyám lesz. Köszönjük.
Ezután elindultunk a kórterem felé. A szívem a torkomban dobogott. Féltem bemenni. Féltem a látványtól. Attól tartottam,hogy nagyon kiborulok és senkinek nem hiányzott az ,hogy jelenetet rendezzek. Bence óvatosan lenyomta a kilincset,majd benyitott.
Ott állni anyám ágya mellett és arra várni,hogy felébredjen. Elkapott a sírás. Soha nem hittem,hogy valaha ilyen fog történni velünk.
-Ne aggódj Zsanett. Rendbe jön- mosolygott rám Bori.
Nem hiszem el,hogy ilyen helyzetben is kedves velem. Nem vágja a fejemhez,hogy egy elmebeteg anyám van.
-Most mindjájunknak nehéz,igaz nem hittem volna,hogy idáig fajulnak a dolgok.
Olyan nyugodtak mindketten. Amikor ott voltunk a házuk előtt.már akkor feltűnt,hogy valami nem stimmel. Pláne Bencével. Nem értem. De próbálok talpon maradni.
- El akarok menni a rendőrségre.- jelentettem ki végül.
- Figyelj,mi nem mondunk semmit nekik. Nem akarjuk feljelenteni anyukádat.
- Nem is azért akarok odamenni. Apa eltűnését akarom bejelenteni.
- De hát nem azt írták,hogy ne menjetek a rendőrségre,mert akkor megölik őt?- tette fel gyerekesen a kérdést Bence.
- Mégis mit kéne tennem?! Ölbe tett kézzel kéne várakoznom amíg kapok egy másik levelet?!
Miért nem akarják,hogy elmenjünk a rendőrségre? Talán tudnak valamit? Nekem egyre furcsább a dolog. Senkiben nem bízhatok meg.
- Elnézést,de ki kell mennem a mosdóba.
Elindultam megkeresni a mosdót,közben felakartam hívni Zoét. Ő az egyetlen akire most szükségem van. Ő tud nekem segítséget nyújtani. Tárcsáztam a számát.
Odarohantuk hozzá. Mire odaértünk az orvos végzett a vizsgálattal.
-Doktor úr,hogy van anya? Felébredt már?
-Sajnálom,de attól tartok egy ideig nem fog magához térni.
Megdermedtem...mégis mit tettem anyámmal?
-Mi baja lett?-kérdezte Bence. Látszott rajta,hogy komolyan érdekli,nemcsak a kedvemért játssza meg magát.
-Az ütés ereje nagyon erős volt,ezért kómába került. Valószínűleg nem lesz egy hétnél tovább komában.de azért természetesen megfigyelés alatt tartjuk.
Összeroppantam. Éreztem,hogy nem lett volna szabad megtennem. Az én hibámból kórházba került és kitudja mikor fog magához térni. Nem volt jogom ezt tenni. Elég lett volna,ha a bottal kiütöm a kezéből a pisztolyt és gyorsan megszerzem.
-Kérem ne aggódjanak. Mindent megteszünk azért,hogy felépüljön. Ez egy átmeneti állapot.-próbált megnyugtatni az orvos.
De hiába. Pontosan tudtam,hogy miattam van az egész.
-Gyere menjünk be.Doktor úr,bemehetünk?
-Természetesen. Egy másik hölgy is ott van vele.
-Ő az anyám lesz. Köszönjük.
Ezután elindultunk a kórterem felé. A szívem a torkomban dobogott. Féltem bemenni. Féltem a látványtól. Attól tartottam,hogy nagyon kiborulok és senkinek nem hiányzott az ,hogy jelenetet rendezzek. Bence óvatosan lenyomta a kilincset,majd benyitott.
Ott állni anyám ágya mellett és arra várni,hogy felébredjen. Elkapott a sírás. Soha nem hittem,hogy valaha ilyen fog történni velünk.
-Ne aggódj Zsanett. Rendbe jön- mosolygott rám Bori.
Nem hiszem el,hogy ilyen helyzetben is kedves velem. Nem vágja a fejemhez,hogy egy elmebeteg anyám van.
-Most mindjájunknak nehéz,igaz nem hittem volna,hogy idáig fajulnak a dolgok.
Olyan nyugodtak mindketten. Amikor ott voltunk a házuk előtt.már akkor feltűnt,hogy valami nem stimmel. Pláne Bencével. Nem értem. De próbálok talpon maradni.
- El akarok menni a rendőrségre.- jelentettem ki végül.
- Figyelj,mi nem mondunk semmit nekik. Nem akarjuk feljelenteni anyukádat.
- Nem is azért akarok odamenni. Apa eltűnését akarom bejelenteni.
- De hát nem azt írták,hogy ne menjetek a rendőrségre,mert akkor megölik őt?- tette fel gyerekesen a kérdést Bence.
- Mégis mit kéne tennem?! Ölbe tett kézzel kéne várakoznom amíg kapok egy másik levelet?!
Miért nem akarják,hogy elmenjünk a rendőrségre? Talán tudnak valamit? Nekem egyre furcsább a dolog. Senkiben nem bízhatok meg.
- Elnézést,de ki kell mennem a mosdóba.
Elindultam megkeresni a mosdót,közben felakartam hívni Zoét. Ő az egyetlen akire most szükségem van. Ő tud nekem segítséget nyújtani. Tárcsáztam a számát.
"A hívott szám jelenleg nem elérhető,kérjük próbálja meg később a hívást.'Mégis mi a fene folyik itt? Sosincs kikapcsolva a telefonja. Pont most kellett? Mindenki ellenem van.
*10 perccel később*
-Bence kérlek gyere velem a rendőrségre,
Ránézett az anyjára. Mintha engedélyt akarna kérni.
- Menj csak. Kísérd el. Nem lenne jó ötlet,ha egyedül menne.- mondta idegesen Bori.
- Rendben van. Akkor induljunk.
- Vigyázzatok magatokra. Bence,te pedig próbáld meg normálisan és érthetően elmondani mi történt. Én itt maradok az anyukád mellett,Zsanett.
- Köszönöm.
Mintha egy célzás lett volna. Vagy csak bemagolom magamnak.
Végre elindultunk a parkolóba a kocsihoz. Remélem a rendőrség segíteni tud.
Párperccel később már úton is voltunk a rendőrség felé, bár ezek az emberek is tudnak építkezni,hogy az egyik fontos helyet a város egyik végére,a másikat a város másik végére...Akadtam ki a kocsiban. Bence itt is nyugtatni próbált.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj ,meg lesz édesapád. Addig nem adjuk fel,ha akarod én elmegyek veled,bejárom a várost,hátha megtaláljuk.
Alig,hogy ezt mondta,egy ismerősnek tűnő alakot láttam a szemem sarkából. Odakaptam a fejem, egy sárga inges,kicsit kócos férfi volt az...
Eszembe jutott,hogy apám azon a reggelen,amikor eltűnt sárga ingben ment a munkahelyére,ugyanis ez a kedvenc ruhadarabja.
- Bence,kérlek megtudnál állni itt a közelben?
- Miért? Mi történt?
Kérdezte meglepődve.
- Láttam valakit,olyan ismerősnek tűnik.
- Ne is törődj vele,siessünk a rendőrségre.
- De kérlek álljunk meg,aztán mehetünk tovább.
Bence mogorván rám nézett és így szólt:
- Hát jó,akkor keresek valami parkolót,ahol megtudunk állni.
- Most mi a baj?
Kérdeztem tőle meglepődve.
Mi lehet a baja? Valami rosszat tettem? Remélem,nem,nem tudnám megbocsájtani magamnak. De remélem átérzi a fájdalmamat,amit most érzek. Apám sehol,anyám a kórházban fekszik miattam.Elkezdett könnyezni a szemem akaratlanul.
Bence felém fordult,mélyen a szemembe nézett és így szólt:
- Nyugi Zsani, minden rendbe jön.
Ezután elmosolyodott és letörölte a kezével a könnycseppet az arcomról. Majd így szólt:
- Na menj,aztán siess vissza hozzám és menjünk tovább.
- Sietek, pár perc.
Azzal gyors kinyitottam az ajtót és elkezdtem futni az alak felé,de sajnos nem találtam semerre.
Gondoltam ,körbejárom a környéket hátha meglátom valahol.
Ez jó ötletnek tűnt,ugyanis megláttam,ezért elindultam felé,de félúton állt egy férfi és nagyon figyelte őt-.
Ezt furcsállottam,de nem törődtem vele,de azért megnéztem az arcát.
Amint egyre közelebb értem egyre jobban kivehetőbb volt a férfi arca,míg fel nem ismertem.
Azonnal elkezdtem futni felé minél gyorsabban és odaszóltam neki,hogy:
- Apa!Apa! Végre megvagy!
2013. július 2., kedd
Forbidden Fruit 5.
Nagyon megijedtem ,hogy mit akarhat csinálni azzal a pisztollyal. Kiben akarna kárt tenni?Remélem nem magában. Sírós hangon megszólaltam:
- Anya ,mit akarsz te azzal? Tedd le!- Nem teszem,meglakol érte...
De kicsodára gondol? Honnan tudhatja,hogy hol tartózkodik apa? Mi van most? Belezavarodtam.
- Ki lakol meg érte? Beszélj már végre világosan,anya!
Anyám csak annyit mondott elcsukló hangon,hogy "Maradj itthon kicsim,ki ne gyere,nagyon szeretlek bármi is történjék."
Na persze,ez nekem nagyon rosszul hangzik. Mi van ha valami
hülyeséget akar csinálni? Ezt nem engedhetem meg neki, elvégre ő az
anyám.Várjunk csak,apa mindig busszal ment dolgozni,hátha itthon van a kocsija.
Megnézem a garázsban. Ezaz,jól gondoltam,itt is van. Még jó,hogy Ádám
megtanított vezetni,bár nem nagyon szeretek egyedül,mert félek,de most ez
teljesen más ,muszáj meg tennem.
Óvatosan elindultam anyám után,vigyáztam,nehogy
észrevegyen,de az egyik kereszteződésnél pirosat kaptam,így anyám eltűnt a látótávolságból,de
emlékeztem rá,hogy merre fordult,szóval hamar rátaláltam.
Kezdett egyre
furcsább lenni a hely ahova megyünk,rosszat sejtettem,de nem gondoltam rá. Majd
mikor megállt alig kaptam levegőt a félelemtől. Bencéék házánál voltunk. Gyors
odaálltam mögé,leállítottam a motort és odafutottam anyámhoz.
- Anya mit keresel itt? Mit akarsz te Bencétől? Te sem
gondolhatod komolyan!
Láttam anyámon,hogy meglepődött. Nem számított rá,hogy
követni fogom pláne nem egy kocsival.
- Miért jöttél utánam?! Nem meg mondtam,hogy maradj
veszteg?! Menj haza azonnal!- emelte fel a hangját.
Kezdtem félni tőle. Sosem kiabált velem. Nagyon kiborult.
Pont ő aki elítéli az ilyen bánásmódot , került elfogadhatatlan helyzetbe.
-Nem megyek! Ha végezni akarsz Borival és Bencével akkor
engem is meg kell ölnöd! Mert hidd el,hogy nem fogok neked falazni,ha vérfürdőt
rendezel ! –kiabáltam vele,mint egy elmebeteg.
Nem anyám volt aki előttem állt. Mintha egy másik nővel
beszélnék. Az arca beesett, a szemei kisírtak.
- Kérlek menj haza amíg még nem késő!
Ekkor hirtelen kinyílt a bejárati ajtó és Bence lépett ki
Borival.
- A rohadt életbe!- csattantam fel. –Menjetek vissza mielőtt
valakinek baja esne! Bence kérlek siess! Vidd innen anyukádat!
Mindenki nagyon meglepődött. Nem értették,hogy mit keres ott
anyám egy pisztollyal és miért tarja Bence felé.
- Te kis rohadék! Miattad történt ez! Te vagy az egyetlen
oka annak,amiért elrabolták a férjem és most váltságdíjat követelnek! Nehogy
azt hidd ,hogy megúszod! Lelőlek,mint egy patkány a ribanc anyáddal együtt!
Ez volt az a pont, amikor tudtam nem lesz elég,ha kiabálok
vele,hogy álljon le. Arra gondoltam,hogy leütöm. Tudom,hogy elég nehéz dolgom
lesz,de muszáj valamit csinálnom mielőtt meghalna valaki. Anyám mögé
futottam,mert megláttam egy vastag botot. Gondoltam az majd jó lesz. Nem a
fejére céloztam,nem akartam,hogy betörjem neki. Nagy levegőt vettem és teljes
erőbedobással tarkón ütöttem anyámat. Nyomban elájult. Bori sokk alá került.
Nem szólt semmit,csak állt és figyelte az eseményeket. Bence gyorsan felhívta a
mentősöket. Pár perc alatt ideértek. Borit és anyámat is kórházba szállították.
- Mindjárt
indulhatunk mi is csak hozom a kocsi kulcsomat!
- Itt van apa kocsija menjünk azzal.- vágtam rá gyorsan.
Csak egy dologgal nem számoltam…kizártam magam.
-Már csak ez hiányzott!
- Nyugodj meg minden rendbe fog jönni! Várj meg itt, hozom a
kulcsot! – és már rohant be a házba.
Ilyen komoly helyzetben is tiszta fejjel és pozitívan tud
gondolkodni. Fantasztikus fiú. Én meg azt se tudom mit kezdjek magammal. Olyan
ideges vagyok,hogy menten elájulok. Remegő kézzel próbáltam kinyitni a kocsit
hátha sikerül,de persze,hogy nem ment.
- Indulhatunk is! –
mondta Bence miközben beszállt a kocsiba.
Láttam rajtam,hogy nagyon megviselte a dolog és próbált
vigasztalni. Ilyenkor is inkább velem törődött nem pedig azzal,hogy az anyám
meg akarta őket ölni. Ezek után biztos vádat fognak emelni emberölés kísérlete
gyanánt. Sírva fakadtam. Nem tudtam mást tenni, csak sírni.
Tíz perc alatt
odaértünk a kórházba. A portás beengedett minket. Homályosan láttam ,ahogy a
sorompó a magasba emelkedik és a kórház parkolójába érünk.
- Megérkeztünk. –mondta kissé lenyugodva.
Nem szóltam egy szót sem. Nem bírtam. Elsüllyedtem volna
szégyenemben. Komolyan mondom ,minden összeomlik körülöttem. Az életem romokban
hever.
Kiszálltam és odamentem Bencéhez. Szorosan magához húzott és
a fülembe suttogott.
- Kérlek ne félj. Minden rendben lesz. Apánk is nem sokára
velünk lesz. Anyukád nem tudta mit csinál. Lehet,hogy én is ezt tettem volna.
Minden olyan lesz ,mint régen. Meglátod. Csak annyi változás lesz,hogy én mindig veled
leszek.
Ekkor olyan dolog történt amire nem számítottam. Megcsókolt.
Hosszú, szenvedélyes csók volt. Senki más nem volt a parkolóban csak mi. Ezután
bementünk a kórházba.
2013. július 1., hétfő
Forbidden Fruit 4.
Reggel úgy döntöttem,hogy elmegyek futni. Addig is tudok
gondolkodni. Tudom,hogy Zoénak nagyon is igaza van. De olyan boldog voltam
aznap délután,hogy Bencével lehetek. Legszívesebben megismételném. Ahhoz
képest,hogy apám miatt csöppent az életembe, ők alig beszélnek. Tegnap apa nem
jött haza. Hírét sem hallottuk. Anyám betegre aggódta magát és nem elég,hogy
miattam is fáj a feje még apám is közrejátszik. Mintha hirtelen a családunk ellen
fordult volna a világ. Karma. Csakis a karma lehet az oka. Amikor még suli volt
az egyik 9.est nagyon megszívattam. Nem is tudom mi a neve. Talán Lacika.Igen,ő
az.
Tisztán emlékszem arra a napra,amikor Linda kitalálta,hogy
menjünk vakrandizni 9.-esekkel. Hirtelen olyan jó ötletnek tűnt,hogy azonnal
belementem a dologba,de hamar rá kellett jönnöm,hogy ez közel sem olyan jó dolog,mint elsőre hangzik. Mi van ha
perverz? Vagy ha zaklató? Tettem fel magamnak a kérdést. Nem örülnék egy
ilyennek,ha ezek után állandóan a nyomomban ólálkodna. Na mindegy. lesz ami
lesz, Pár nap múlva valahogy a fülembe jutott,hogy Lacika akivel én vakrandira
szeretnék menni,egy olyan srác,aki a fiúkat és a lányokat is szereti.Vagyis
biszexuális. Nekem ilyen nem. Nem ítélem el őket,de nem mennék bele így. Szóval
arra az elhatározásra jutottam, hogy megszívatom a gyereket. Elküldök vele egy
meleg srácot vakrandira,hadd érezze jól magát. A végén természetes
kiderült,hogy csak egy rosszindulatú pletyka volt és én voltam a 9.-esek szemében
a „szemét szuka”. Pedig Lacika helyes fiú volt.
A parton futottam. Azon a helyen voltam amerre Bencével
jártunk. Muszáj volt megállnom,mert rosszul lettem. Nagy a nyomás rajtam és
ilyenkor mindig ez történik velem. közel húsz percig ültem egy padon és néztem
a Balatont. Egyre több ember érkezett és úgy gondoltam ideje lennie ismét egy
kis futásnak. Hazafelé menet bementem egy boltba mert már irtó szomjas voltam.
Vettem magamnak egy Coca-Colát. Mások csak szomjasabbak lennének,de nekem oltja
a szomjam.
-340 lesz. –mondta az eladó.
Magas,rövid barna hajú lány volt. Rám mosolygott. Szokatlan
volt mert eddig nem tette. Kihalásztam a zsebemből egy 500-at és odaadtam neki.
- Tessék a visszajáró.
- Köszi.
Amikor elindultam hozzátette,hogy merre járok futni,mert ő
is szeretne csak nem jó dolog egyedül. Most komolyan mindenki velem akar lenni?
Finoman elmagyaráztam,hogy csak akkor szoktam futni,ha le akarom vezetni a
feszültséget úgyhogy ez nem fog
összejönni.
Hazaérve láttam egy levelet a postaládában. Megkerestem a
kulcsot és kinyitottam. Névtelen levél volt. Még az sem volt rá írva,hogy kinek
címezték.
-Anyaaa gyere már ide kérlek! –kiabáltam fel az emeltre.
- Mindjárt megyek csak a hajamat megcsinálom.
Mégis miért csinálja meg otthonra a haját? Nem megy randizni.
Inkább az aggódást kéne folytatnia vagy mint egy jó háziasszony kaját kéne
főzni. Üres a hűtő. Lehet,hogy ő elél az univerzumtól kapott egy szem
vízcseppen ,de én nem. Nekem még fejlődik a szervezetem.
- Itt vagyok.- állt elém anyám.
-Te mégis hogy nézel ki? Talán itt járt Hamupipőke tündére
és bálba mész? Vigyázz éjfélre érj haza.- mondtam neki szarkasztikusan.
-Nagyon vicces kis asszony. Ha apád méltóztat hazajönni
megünnepeljük az évfordulónkat.
Jé tényleg. Ma van az évfordulójuk. Apám elég rosszkor
időzítette az eltűnést.
-Szóval mi volt az a nagyon fontos dolog,amiért lerángattál?
-Tényleg, ki is ment a fejemből. Itt van ez a névtelen
levél,csak úgy be volt dobva a postaládába.
Szépen átadtam neki a levelet.
Nekem ez nagyon furcsa,hogy egy névtelen levél jön,hacsak nem az egyik gyerek akar már megint valamit,aki itt alakik az utcánkba.Bár ő inkább telefonon zaklat. Nagyon remélem,hogy nem ő az.
Anyám kibontotta óvatosan a levelet,majd figyeltem az arcát ahogy olvassa. Első nézésre nagyon furcsállottam,hogy újságból vágták ki a betűket és úgy ragasztották rá egy lapra őket. Amint folytatta az olvasást könny szökött a szemébe, ezért úgy gondoltam megkérdezem mégis mi áll abban a levélben.
- Anya mi történt?
Nem válaszolt,hanem a kezembe adta a levelet és berohant a házba. Meglepődve átvettem,majd szépen elkezdtem olvasni. Bár ne tettem volna.
Ez állt a levélben:
"A férjed elraboltuk,ha ismét látni szeretnéd,gyűjts össze 5 millió forintot.A yardoknak egy szót se,különben soha többé nem láthatod."
Amint megláttam az első mondatot,hirtelen elkezdett szakadni az eső,de ezzel nem törődtem,mintha semmi se történt volna,csak olvastam a levelet. Ezután berohantam a házba és láttam ahogy anyám eszeveszettem keres valamit. Nem tudtam elképzelni mi lehet ennyire fontos. Aztán megláttam. Egy pisztoly volt.
2013. június 30., vasárnap
Forbidden Fruit 3.
Még mindig egy álomnak tűnik. Egy csodás álomnak. Mintha egy réten lennék, ahol sok-sok színes
virág van és rózsaszín vattacukorból van az ég. Persze rózsaszín. Ott állna egy
csendes kis patak mellett Bence. Szokásos fekete kopott csőgatyájában, egy
Suicide Silence-es pólóban ami ráfeszül
a felsőtestére. Izmos karjai vannak, bár nem az a tipikus kigyúrt vadbarom,de
azért helyes. Bakancs,szegecses bőrdzseki
és a csodás fekete haja ami eltakarja a szép kék szemeit. Csoda,hogy
tudom milyen színű a szeme. Óh maga a megtestesült álom.Mégis túl szép,hogy igaz legyen.
Ám az álmodozást
hamar abba kellett hagynom,mert valaki hívott. Mégis ki a fene keres engem
éjjel kettőkor? Zoé volt az. A francba! Teljesen elfeledkeztem róla.
- Háló?
- Látom én már nem is számítok.
Meghökkentem. Legalább egy „sziát” megejthetett volna.
- Ne haragudj teljesen el vagyok havazva. –nyögtem ki végül.
- Azt látom. Három teljes hét telt el úgy,hogy nem
beszéltünk,pedig állítólag én vagyok a legjobb barátnőd aki mindent tud rólad,
még a legapróbb részleteket is. És mit kapok cserébe? Semmit!
Na jó azért talán túlzás. Három hét alatt igenis beszéltünk.
Talán másfél hete nem kerestem . Részben
igaza van. De nekem is kell egy ki szabadság.
- Ne haragudj. Sok dolgom volt. Ha tudnád mik történtek…
Meg se várta ,hogy befejezzem , lerakta. Jól állunk. Zoé
megsértődött ,mint egy kis lány amikor elveszik a játékát. Annyira gyerekes tud
lenni. Talán jobb lenne ,ha írnék neki
egy sms-t.
„BESZÉLJÜK MEG A DOLGOT. SZÜKSÉGEM VAN RÁD. TANÁCS KELL.
KÉRLEK NE HARAGUDJ. TUDOD,HOGY NEKEM SE KÖNNYŰ A BALESET ÓTA. :/ <3”
Pötyögtem a z üzenetet amikor láttam,hogy facebookon kaptam
egy üzit. Ádám volt. Olvasni kezdtem.
- Szia NettJ
van kedved holnap ,vagyis ma találkozni? Többiek is jönnének. J
Nem akartam visszaírni. Fontosabbnak találtam azt,hogy
tisztázzam a dolgot Zoéval. Végül
elküldtem az sms-t. Pár perc alig telt el máris jött a válasz.
„HA ELMONDANÁD MI TÖRTÉNT TUDNÉK SEGÍTENI. 10 PERC MÚLVA OTT
VAGYOK. NYISD KI AZ ABLAKOT.”
Ez a hülye nőszemély megint betörősdit akar játszani. Túl
sok filmet néz úgy érzem. Negyedóra múlva már ott ült az ágyamon. Nem
tudtam,hogy kezdjek bele. Féltem,de végül sikerült kezdeményeznem.
- Úgy történt a baleset,hogy egyik reggel anyám mondta
menjek ki a boltba,mert kell venni kenyeret. Jó kislány módjára
engedelmeskedtem. Átakartam menni az úttesten amikor egy eszement állat vagy
120-al hajtott és elütött. Betört a koponyám és eltört az összes bordám. Belső
vérzések rengetegét éltem át. Nem
emlékszem semmire csak arra, hogy valami eszméletlen nagy erővel elpusztítja a
testem. A kórházban ébredtem fel. Intenzíven voltam. Nagyon súlyos volt az
állapotom. Élet-halál harcot vívtam. Majdnem belehaltam. Anyámat megkértem,hogy
addig ne szóljon neked ,amíg nem épülök fel. Suliból is ezért hiányoztam és a szünet elejét már otthon tölthettem,de
még lábadoztam. Nem akartam, hogy aggódj. Tudom milyen vagy olyankor. Hajlamos
vagy depressziós lenni miattam. Értsd meg. Ezt akartam elkerülni.
Látszott rajta,hogy haragszik,de könnyes szemmel csak ennyit
mondott…
- Annyira imádlak és annyira utállak is. Tudod,hogy a másik
felem vagy. A testvérem. – Szorosan átölelt és nem engedett el.
Megkönnyebbültem,mert tudtam felfogta a dolgot. A neheze
viszont hátra van még.
- Testvérről jut eszembe…olyan dolog történt ,amire álmodban
sem gondolnál.
Kíváncsiság jelent meg az arcán.
- Talán megint találkoztál Ádámmal és megvigasztalt az
ágyban? Békülő szex? –Tette fel pajzán mosollyal a kérdést.
-Nem. –Válaszoltam egyhangúan.
Tipikus Zoé. Csak a szexre tud gondolni. És Ádám mégis
hogyan kapcsolódna a testvér szóhoz?! Őrült ember. De így szeretem. Mély
levegőt vettem és próbáltam gyorsan közölni a számára még teljesen friss
információkat. Zavarba ejtő erről beszélnem. Szégyellem,hogy vonzódom a
fél testvéremhez. Akivel ráadásul alakul valami köztünk , aminek egyáltalán nem
lenne szabad.
- Kiderült,hogy van egy fél testvérem aki álmaim pasija és
tegnap randiztunk…nem,nem randiztunk csak megismertük egymást. Lenyalta a
fagyit rólam. Nem irányíthatom az érzéseimet egyszerűen tudom ,hogy egymásnak
vagyunk teremtve. Olyan rossz ez nekem. Két évvel idősebb. Egy hete derült ki a dolog. Először
ellenszenves voltam vele,de a végén megenyhült a szívem rajta, mert nem tudtam
ellenállni neki. A legcikibb ,hogy anyám
is rájött, hiszen nem hülye,hogy bejövünk egymásnak. – Hadartam el gyorsan,de
látszott Zoén,hogy ez kiverte nála a
biztosítékot
- Ugye ez csak egy rossz vicc? Az még oké,hogy kiderült
utólag,hogy van egy habi gyerek aki a testvéred. Nem. Ez nem oké. De az,hogy
bejöttök egymásnak..na ez viszont képtelenség. Gondolkozz már Zsani. Mit
gondolnának az emberek ha ez kiderülne?
- Nem érdekel mit gondolnának. Semmi közük hozzá. Te is
ellenem vagy. Látod ezért nem akartam ,vagyis nem tudtam biztosan,hogy jó ötlet
lenne-e elárulni neked.
Csalódott voltam. Azt hittem,hogy tanácsot fog adni,de
helyette csak szidott és próbált észhez téríteni.
- Nett itt vagy? Legalább válaszolj ha már elolvastad.
Ádám megint írt. Most meg végképp nincs kedvem vele beszélni
nemhogy még találkozni. Kijelentkeztem. Nem érdekelt,ha elküld a pokolba.
- Jó figyelj, én most hazamegyek. Gondold át a dolgokat.
Bármi legyen a döntésed támogatni foglak,pedig ez a „kapcsolat” nem jó ötlet .
- Köszönöm. –Átöleltem és máris repült ki az ablakon.
Az ablakon kirepülést nem úgy értettem,hogy kidobtam,bár
szívesen kipróbálnám egyszer. Mondjuk egy macskával. Vajon talpra esne vagy kipurcanna?
Egész éjszaka nem
fogok tudni aludni. Akármennyire is tisztában vagyok a dolgokkal döntenem kell.
Nem lesz könnyű,úgy érzem.
2013. június 28., péntek
Forbidden Fruit 2.
„Bence vagyok.” Mit keres itt Bence? Miért pont velem akar
beszélni? Miért nem az apjával? Mármint az apánkkal? Talán ő is rájött vagy
csak szimplán barátkozni akar?
Míg ezek a kérdések cikáztak a fejemben megint kopogtak.
- Akkor kinyitod? Hahóó Zsani ne csináld már. Szeretnélek
megismerni. Fél tesók vagyunk. Elfelejtetted?
-Nem felejtettem el semmit! – mondtam neki mérgesen miközben
próbáltam kinyitni az ajtót. – Miért kellett ide jönnöd ? Miért csináltad ezt?
Láttam rajta,hogy kellemetlenül érzi magát. Nem elég,hogy
magát hibáztatta a dolgok miatt, még én is megerősítettem ezt a hitet. Túl
kegyetlen vagyok vele. Nem ő tehet erről. De a büszkeségem nem engedi…aj mit
tegyek?!
- Figyelj – kezdte a mondandóját. – szerinted én mondtam
anyámnak,hogy meg akarom ismerni az apámat? Nem. Egyáltalán nem. Miért rám
haragszol? Talán én tettem 19 éve azt a hülyeséget vagy a szüleink?
- Ne gyere nekem ezzel.
- De mégis miért nem érted meg? Anyám két hete azt mondta,hogy
itt az ideje megismernem apámat. Én tiltakoztam. Azok után amit mesélt.
- Várjunk csak. Mit mesélt anyukád apukámról? Mármint az
apánkról.
Bence habozott. Láttam rajta,hogy nem akar erről beszélni.
Talán kitalált valami hülyeséget ?
Megerőszakolta vagy ki tudja. Nem. Apa nem lenne képes ilyesmire. Ő
tiszteli a nőket. Soha nem bántana meg senkit. És nekem azt mondták, hogy csak
egy éjszaka volt. Még is mit mondhatott
neki az a nő?
- Szóval…? –kérdeztem rá feszengve.
- Hát igazából nekem csak annyit mondott ,hogy azon az
éjszakán anyám be volt rúgva. Sokat ittak, mert szülinapja volt. Leó is
ivott,nem is keveset.
Tehát apám leitatta volna? Képtelenség. Mindketten ittak.
Csupán ünnepeltek.
- Igen,és?
- Hát nem érted?
Szándékosan leitatta.
Megállt bennem a levegő. Komolyan ilyen idióta lenne ,hogy
nem érti meg a dolgot? Fiatalok voltak és ittak. Ennyi. Megártott a pia. Rá
kilenc hónapra jött ez a segg hülye.
- Most menj innen. Te komolyan nem vagy eszednél. Mondd te
nem szoktál bulizni,vagy mi?
- Ne küldj el . – mosolygott rám. A testem beleremegett eme
csodás jelenségbe. – Menjünk el fagyizni ,és sétáljunk a parkban. Tegnap
komolyan gondoltam,hogy megszeretném ismerni a húgomat.
A gyomromban a
pillangók ide-oda repültek. Ilyet nem éreztem fél éve. Fél év. Milyen hosszú
idő. Ennyi telt el azóta,hogy szakítottunk Ádámmal. Még mindig szeretem,de mint
barátot. Túl vagyok rajta. Néha napján
összefutunk néhány közös barátunkkal és csavargunk a városban. Örülök
,hogy ilyen jó maradt a viszonyunk.
- Tehát akkor eljössz?
-El .- mondtam kissé gyáván. – De még át kell vennem a
pizsimet valami normális ruhára. Ja meg a smink. A hajam. Egy óra és
indulhatunk.
- Normális ruha…gyorsan kapj fel valamit. Smink nélkül is
csodás az arcod. A hajadat fog copfba és mehetünk is! – adta ki a parancsot.
Tetszett,hogy ilyen határozott lett. És az a bók is
tetszett,hogy csodás vagyok smink nélkül is.
De nem szabadott volna. Neki is tudnia kell.
Csekély fél óra múlva elindultunk. Egész kedves a srác. Elmesélte,hogy Angliában
is laktak csak elég rosszul állt a szénájuk ,ezért vissza költöztek
Siófokra. Most már értem miért lett
hirtelen olyan fontos az anyjának,hogy a pici fia megismerje az apját. A pénz
miatt.
Lassan sétáltunk.
Fura volt ahogy nyalta a fagyit. Késztetést éreztem,hogy leejtsem a
sajátomat. Persze gyorsan kivertem a
fejemből ezt az ötletet,hiszen ,hogy nézne ki ,ha ledobnám a földre mondván „
Hupsz! Véletlen volt!”. Ja véletlen. És akkor bumm. Megbotlottam és az epres
fagyim a koszos járdán landolt.
- Ezt nem hiszem el! Csak én lehetek ilyen szerencsétlen.
–Sajnáltattam magam.
- Nyugi az enyémből van még. – Dugta ki a nyelvét.
Várjunk csak. Most flörtölni próbál? Szóval akkor kölcsönös
a vonzalom. Hmm… Nem szabad,nem szabad ,nem szabad!
- Kérsz belőle?
- Kérek.
Nyújtotta felém a kelyhet és olyan dolog történik amire nem
számítottam… az orrom csupa fagyi lett. Ez a
szemét az arcomba nyomta a fagyit.
- Te meg mit csinálsz?! Hogy képzelted ezt?! – mérgelődtem.
- Bocsi nem hagyhattam ki. Adok zsebkendőt.
- Ez a minimum meg mondjuk egy „bocsi Zsani”.
Láttam ,hogy eszeveszetten
keresi a zsebkendőt ,de nem találja.
- Nincs is ,ugye?
- Azt hiszem már nincs. De van egy ötletem. Hunyd le a
szemed.
STOP! Mégis mire készül? Ez túl gyors nekem.
- Naaa hunyd már le kééérleeek. –könyörgött nekem ,mint egy
gyerek.
- Jól van.
Éreztem ahogy kifújja a levegőt. A meleg megcsapta az arcom. Valami nedvesség.
Csak nem ?! De igen. Lenyalja a fagyit. El akartam lökni magamtól,de nem tudtam. Jól esett.
- Végeztél? .- kuncogtam oda neki.
- Azt hiszem ,ja. – mosolygott önelégülten.
Tovább sétáltunk a partig. Néztük a naplementét. Olyan
romantikus. Igaza volt. Megismertük egymást. Még nem eléggé,de kezdetnek nem
rossz. Boldog vagyok. De eszembe
jutott,hogy Zoénak megígértem ,hogy ma
mindenképp beszámolok a múltkori balesetemről. Legjobb barátnőm , viszont
maradni akarok még.
- Menni kéne. Elrepült az idő.
- Sajnos. – felelte letörve. – Akkor induljunk.
Tíz perc alig telt el és már meg is érkeztünk. A kapuig kísért és elakart köszönni amikor
félbeszakítottam.
- Bocsánatot szeretnék kérni. Csak szokatlan volt a dolog.
Mondhatni ez egy kisebb trauma volt számomra. Nem akartam ilyen ellenszenves
lenni. Ne haragudj.
Válasz helyett csak mosolygott és az arcomra nyomott egy
puszit.
- Holnap beszélünk!
Ezzel a mondattal elköszönt.
Amint bementem a házba anyám lelkesen várt és máris faggatni
kezdett.
- Na milyen volt? Hol jártatok? Megmutattad neki a várost?
- Fantasztikus.
Ezután anyámra néztem és elpirultam.
Forbidden Fruit 1.
Hétfő van. Reggel nyolc óra. Álmosan tekintek ki a fejemből,
tudom ,hogy aludhatok még, de nem érdekel. Fel kéne kelni. Nem megy. Valami mindig
visszahúz. Nem akarom elhinni, hogy a tegnapi esemény nem csak egy rossz álom
volt. Olyan abszurdum az egész történet.
Hogy nekem legyen egy fél testvérem , akit 17 évig nem is láttam , mert nem tudtam a
létezéséről?! Kizárt dolog. Biztos csak szívatnak. De mégis… jó érzés,hogy van egy bátyám. Igaz
hogy csak két évvel idősebb nálam,de akkor is. A kinézete lenyűgözött. Ahogy
ott állt a nappaliban félénken,arra várva,hogy történjen valami és amikor
meglátott lerítt róla,hogy meglepődött a húgán. Biztos azt hitte,hogy egy nyomi
csaj vagyok. De én megmutattam neki hogy tévedett! Egy félszeg mosolyt ejtettem
a plafonnak. Jól van ideje lenne abbahagyni. Beszélek itt hülyeségeket…
Nagy nehezen
rávettem magam,hogy kikászálódjak az ágyból. Bebújtam a pihe-puha köntösömbe és
indultam is a konyhába reggelizni. Épp a
tejért nyúltam a hűtőbe , amikor anyám nekem szegezett egy kérdést…
- Tetszik,ugye?
Értetlenül néztem rá. Nem tudtam mire vélni ezt a kérdést.
- Mégis kicsoda?- tettem fel neki óvatosan válasz helyet a
kérdést, hiszen pontosan tudtam kire gondol .- Bence. – mondta nyugodt hangon anyám.
Gondolkodtam. Ilyen feltűnő lett volna tegnap? De hát nem is
voltam vele kedves. Honnan veszi,hogy tetszik nekem? Majd hirtelen folytatni
kezdte.
- Láttam ahogy
ránéztél. A tekinteted mindent elárult. Hiába voltál olyan neveletlen. Tudod
jól,hogy nem szabad. Bence a fél testvéred,még ha nehéz is elfogadnod ezt a
tényt. Hidd el mindenki meglepődött ezen. Nem csak neked kell elfogadnod és
feldolgoznod. Hiszen én…
- Elég legyen!- vágtam fennhangon a szavába .- Nem érdekel mit gondolsz. Nem
értesz te semmit. Tegnap minden oké volt
, addig amíg meg nem jelent ez a fiú és nem bombázta szét a családot. –
könnyek szöktek a szemembe.
Igyekeztem terelni a témát,de nem ment. Leültem egy székre.
- Kérlek fejezd be! Nem ez a gyerek tehet arról, hogy az
apja aki egyben a te apád is, ismétlem a te apád is, olyan felelőtlen volt
,hogy egy évvel azelőtt ,hogy megismert engem ,belement egy egy éjszakás
kalandba. És tessék, meglett az eredménye! De még az apád se tudott róla 1
hete.
- Várjunk csak – szakítottam megint félbe. – ti egy hete
tudtatok a létezéséről?! És nekem csak tegnap mondtátok el? Milyen szülök
vagytok ti?!
- Ne mondj ilyet. – anyám megremegett és elejtette a kést
ami a kezében volt majd sírva fakadt. – Azt hiszed én akartam ezt? Szerinted én
tehetek az egész dologról?
- Anya én nem akartam… - hebegtem félénken. – csak tudod
,hogy…hogy… mindegy ma kihagyom a reggelit. Nem is értem miért keltem fel ilyen
korán.
- Várj! Mit tudok? Ezt nem értem. Tudod jól,hogy utálom ,ha nem fejezed be a
mondatot amit elkezdtél, most mon…
- Nem számít. – Meg
se vártam,hogy anyám befejezze a mondatot.
Rohantam a szobámba. Bezárkóztam és zenét hallgattam. Aztán kedvem támadt
rajzolni. Folytatni akartam a tegnapi rajzot amit elkezdtem. Egy portré
Andyről. És vajon miért kellett abbahagynom?!
Persze,hogy azért mert kiderült az igazság. Elment a kedvem mindentől.
Ezért is döntöttem , úgy ,hogy szokásomhoz híven elmegyek futni. De arra nem
számítottam, hogy Bence is jönni akar. Le is ráztam elég mogorván . Miért
hagynám,hogy jöjjön amikor ő rontott el
mindent?! Ki akartam szellőztetni a fejem. És szó mi szó…tényleg tetszik…egy
kicsit..
- Frászt egy kicsit!
nagyon is! – szólalt meg a lelki ismeretem.
Jó igaz. De nem tehetek róla. Olyan jól néz ki és ha hagytam
volna,hogy ő is jöjjön abból nem futás lett volna,hanem ismerkedés. És az csak
rontott volna a helyzeten. Nem hagyhattam.
Valaki kopogott.
- Anya menj innen!
Nem akarok senkivel sem beszélni.
- Nem anyukád vagyok .- mondta szelíden az a hang. Nagyot
dobbant a szívem. – Bence vagyok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)