Hétfő van. Reggel nyolc óra. Álmosan tekintek ki a fejemből,
tudom ,hogy aludhatok még, de nem érdekel. Fel kéne kelni. Nem megy. Valami mindig
visszahúz. Nem akarom elhinni, hogy a tegnapi esemény nem csak egy rossz álom
volt. Olyan abszurdum az egész történet.
Hogy nekem legyen egy fél testvérem , akit 17 évig nem is láttam , mert nem tudtam a
létezéséről?! Kizárt dolog. Biztos csak szívatnak. De mégis… jó érzés,hogy van egy bátyám. Igaz
hogy csak két évvel idősebb nálam,de akkor is. A kinézete lenyűgözött. Ahogy
ott állt a nappaliban félénken,arra várva,hogy történjen valami és amikor
meglátott lerítt róla,hogy meglepődött a húgán. Biztos azt hitte,hogy egy nyomi
csaj vagyok. De én megmutattam neki hogy tévedett! Egy félszeg mosolyt ejtettem
a plafonnak. Jól van ideje lenne abbahagyni. Beszélek itt hülyeségeket…
Nagy nehezen
rávettem magam,hogy kikászálódjak az ágyból. Bebújtam a pihe-puha köntösömbe és
indultam is a konyhába reggelizni. Épp a
tejért nyúltam a hűtőbe , amikor anyám nekem szegezett egy kérdést…
- Tetszik,ugye?
Értetlenül néztem rá. Nem tudtam mire vélni ezt a kérdést.
- Mégis kicsoda?- tettem fel neki óvatosan válasz helyet a
kérdést, hiszen pontosan tudtam kire gondol .- Bence. – mondta nyugodt hangon anyám.
Gondolkodtam. Ilyen feltűnő lett volna tegnap? De hát nem is
voltam vele kedves. Honnan veszi,hogy tetszik nekem? Majd hirtelen folytatni
kezdte.
- Láttam ahogy
ránéztél. A tekinteted mindent elárult. Hiába voltál olyan neveletlen. Tudod
jól,hogy nem szabad. Bence a fél testvéred,még ha nehéz is elfogadnod ezt a
tényt. Hidd el mindenki meglepődött ezen. Nem csak neked kell elfogadnod és
feldolgoznod. Hiszen én…
- Elég legyen!- vágtam fennhangon a szavába .- Nem érdekel mit gondolsz. Nem
értesz te semmit. Tegnap minden oké volt
, addig amíg meg nem jelent ez a fiú és nem bombázta szét a családot. –
könnyek szöktek a szemembe.
Igyekeztem terelni a témát,de nem ment. Leültem egy székre.
- Kérlek fejezd be! Nem ez a gyerek tehet arról, hogy az
apja aki egyben a te apád is, ismétlem a te apád is, olyan felelőtlen volt
,hogy egy évvel azelőtt ,hogy megismert engem ,belement egy egy éjszakás
kalandba. És tessék, meglett az eredménye! De még az apád se tudott róla 1
hete.
- Várjunk csak – szakítottam megint félbe. – ti egy hete
tudtatok a létezéséről?! És nekem csak tegnap mondtátok el? Milyen szülök
vagytok ti?!
- Ne mondj ilyet. – anyám megremegett és elejtette a kést
ami a kezében volt majd sírva fakadt. – Azt hiszed én akartam ezt? Szerinted én
tehetek az egész dologról?
- Anya én nem akartam… - hebegtem félénken. – csak tudod
,hogy…hogy… mindegy ma kihagyom a reggelit. Nem is értem miért keltem fel ilyen
korán.
- Várj! Mit tudok? Ezt nem értem. Tudod jól,hogy utálom ,ha nem fejezed be a
mondatot amit elkezdtél, most mon…
- Nem számít. – Meg
se vártam,hogy anyám befejezze a mondatot.
Rohantam a szobámba. Bezárkóztam és zenét hallgattam. Aztán kedvem támadt
rajzolni. Folytatni akartam a tegnapi rajzot amit elkezdtem. Egy portré
Andyről. És vajon miért kellett abbahagynom?!
Persze,hogy azért mert kiderült az igazság. Elment a kedvem mindentől.
Ezért is döntöttem , úgy ,hogy szokásomhoz híven elmegyek futni. De arra nem
számítottam, hogy Bence is jönni akar. Le is ráztam elég mogorván . Miért
hagynám,hogy jöjjön amikor ő rontott el
mindent?! Ki akartam szellőztetni a fejem. És szó mi szó…tényleg tetszik…egy
kicsit..
- Frászt egy kicsit!
nagyon is! – szólalt meg a lelki ismeretem.
Jó igaz. De nem tehetek róla. Olyan jól néz ki és ha hagytam
volna,hogy ő is jöjjön abból nem futás lett volna,hanem ismerkedés. És az csak
rontott volna a helyzeten. Nem hagyhattam.
Valaki kopogott.
- Anya menj innen!
Nem akarok senkivel sem beszélni.
- Nem anyukád vagyok .- mondta szelíden az a hang. Nagyot
dobbant a szívem. – Bence vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése