Forbidden Fruit 2.

„Bence vagyok.” Mit keres itt Bence? Miért pont velem akar beszélni? Miért nem az apjával? Mármint az apánkkal?  Talán ő is rájött  vagy  csak szimplán barátkozni akar?

Míg ezek a kérdések cikáztak a fejemben megint kopogtak.

- Akkor kinyitod? Hahóó Zsani ne csináld már. Szeretnélek megismerni. Fél tesók vagyunk. Elfelejtetted?

-Nem felejtettem el semmit! – mondtam neki mérgesen miközben próbáltam kinyitni az ajtót. – Miért kellett ide jönnöd ? Miért csináltad ezt?

Láttam rajta,hogy kellemetlenül érzi magát. Nem elég,hogy magát hibáztatta a dolgok miatt, még én is megerősítettem ezt a hitet. Túl kegyetlen vagyok vele. Nem ő tehet erről. De a büszkeségem nem engedi…aj mit tegyek?!

- Figyelj – kezdte a mondandóját. – szerinted én mondtam anyámnak,hogy meg akarom ismerni az apámat? Nem. Egyáltalán nem. Miért rám haragszol? Talán én tettem 19 éve azt a hülyeséget vagy a szüleink?

- Ne gyere nekem ezzel.

- De mégis miért nem érted meg? Anyám két hete azt mondta,hogy itt az ideje megismernem apámat. Én tiltakoztam. Azok után amit mesélt.

- Várjunk csak. Mit mesélt anyukád apukámról? Mármint az apánkról.

Bence habozott. Láttam rajta,hogy nem akar erről beszélni. Talán kitalált valami hülyeséget ?  Megerőszakolta vagy ki tudja. Nem. Apa nem lenne képes ilyesmire. Ő tiszteli a nőket. Soha nem bántana meg senkit. És nekem azt mondták, hogy csak egy éjszaka volt. Még is  mit mondhatott neki az a nő?

- Szóval…? –kérdeztem rá feszengve.

- Hát igazából nekem csak annyit mondott ,hogy azon az éjszakán anyám be volt rúgva. Sokat ittak, mert szülinapja volt. Leó is ivott,nem is keveset.

Tehát apám leitatta volna? Képtelenség. Mindketten ittak. Csupán ünnepeltek.

- Igen,és?

- Hát nem érted?  Szándékosan leitatta.

Megállt bennem a levegő. Komolyan ilyen idióta lenne ,hogy nem érti meg a dolgot? Fiatalok voltak és ittak. Ennyi. Megártott a pia. Rá kilenc hónapra jött ez a segg hülye.

- Most menj innen. Te komolyan nem vagy eszednél. Mondd te nem szoktál bulizni,vagy mi?

- Ne küldj el . – mosolygott rám. A testem beleremegett eme csodás jelenségbe. – Menjünk el fagyizni ,és sétáljunk a parkban. Tegnap komolyan gondoltam,hogy megszeretném ismerni a húgomat.

 A gyomromban a pillangók ide-oda repültek. Ilyet nem éreztem fél éve. Fél év. Milyen hosszú idő. Ennyi telt el azóta,hogy szakítottunk Ádámmal. Még mindig szeretem,de mint barátot. Túl vagyok rajta. Néha napján  összefutunk néhány közös barátunkkal és csavargunk a városban. Örülök ,hogy ilyen  jó maradt a viszonyunk.

- Tehát akkor eljössz?

-El .- mondtam kissé gyáván. – De még át kell vennem a pizsimet valami normális ruhára. Ja meg a smink. A hajam. Egy óra és indulhatunk.

- Normális ruha…gyorsan kapj fel valamit. Smink nélkül is csodás az arcod. A hajadat fog copfba és mehetünk is! – adta ki a parancsot.

Tetszett,hogy ilyen határozott lett. És az a bók is tetszett,hogy csodás vagyok smink nélkül is.  De nem szabadott volna. Neki is tudnia kell.

Csekély fél óra múlva elindultunk.  Egész kedves a srác. Elmesélte,hogy Angliában is laktak csak elég rosszul állt a szénájuk ,ezért vissza költöztek Siófokra.  Most már értem miért lett hirtelen olyan fontos az anyjának,hogy a pici fia megismerje az apját. A pénz miatt.

  Lassan sétáltunk. Fura volt ahogy nyalta a fagyit. Késztetést éreztem,hogy leejtsem a sajátomat.  Persze gyorsan kivertem a fejemből ezt az ötletet,hiszen ,hogy nézne ki ,ha ledobnám a földre mondván „ Hupsz! Véletlen volt!”. Ja véletlen. És akkor bumm. Megbotlottam és az epres fagyim a koszos járdán landolt.

- Ezt nem hiszem el! Csak én lehetek ilyen szerencsétlen. –Sajnáltattam magam.

- Nyugi az enyémből van még. – Dugta ki a nyelvét.

Várjunk csak. Most flörtölni próbál? Szóval akkor kölcsönös a vonzalom. Hmm… Nem szabad,nem szabad ,nem szabad! 

- Kérsz belőle?

- Kérek.

Nyújtotta felém a kelyhet és olyan dolog történik amire nem számítottam… az orrom csupa fagyi lett. Ez a  szemét az arcomba nyomta a fagyit.

- Te meg mit csinálsz?! Hogy képzelted ezt?! – mérgelődtem.

- Bocsi nem hagyhattam ki. Adok zsebkendőt.

- Ez a minimum meg mondjuk egy „bocsi Zsani”.

Láttam ,hogy eszeveszetten  keresi a zsebkendőt ,de nem találja.

- Nincs is ,ugye?

- Azt hiszem már nincs. De van egy ötletem. Hunyd le a szemed.

STOP! Mégis mire készül? Ez túl gyors nekem.

- Naaa hunyd már le kééérleeek. –könyörgött nekem ,mint egy gyerek.

- Jól van.

Éreztem ahogy kifújja a levegőt.  A meleg megcsapta az arcom. Valami nedvesség. Csak nem ?! De igen. Lenyalja a fagyit. El akartam lökni magamtól,de nem tudtam.  Jól esett.

- Végeztél? .- kuncogtam oda neki.

- Azt hiszem ,ja. – mosolygott önelégülten.

Tovább sétáltunk a partig. Néztük a naplementét. Olyan romantikus. Igaza volt. Megismertük egymást. Még nem eléggé,de kezdetnek nem rossz. Boldog vagyok.  De eszembe jutott,hogy  Zoénak megígértem ,hogy ma mindenképp beszámolok a múltkori balesetemről. Legjobb barátnőm , viszont maradni akarok még.    

- Menni kéne. Elrepült az idő.

- Sajnos. – felelte letörve. – Akkor induljunk.

Tíz perc alig telt el és már meg is érkeztünk.  A kapuig kísért és elakart köszönni amikor félbeszakítottam.

- Bocsánatot szeretnék kérni. Csak szokatlan volt a dolog. Mondhatni ez egy kisebb trauma volt számomra. Nem akartam ilyen ellenszenves lenni. Ne haragudj.

Válasz helyett csak mosolygott és az arcomra nyomott egy puszit.

- Holnap beszélünk! 

Ezzel a mondattal elköszönt.

Amint bementem a házba anyám lelkesen várt és máris faggatni kezdett.

- Na milyen volt? Hol jártatok? Megmutattad neki a várost?

- Fantasztikus.

Ezután anyámra néztem és elpirultam.